Bejegyzések Csemperagasztás címkére

Tudnivalók lakásfelújítás előtt

Amit jó tudni lakásfelújítás előtt: burkolás

Minden lakásfelújítás előtt álló számára, és a munkát kivitelező számára is fontos, hogy a burkolat felújításhoz szükséges anyagokat helyesen válasszák meg. A választás azonban nem könnyű, hiszen nagyon sok szempontot figyelembe kell venni, és az anyagok, illetve maguk a burkolandó aljzatok is nagyon sokfélék és sokféle állapotúak lehetnek. Ha azonban az anyagokat helyes választjuk meg, a kivitelezés is egyszerűbb, gyorsabb és hatékonyabb lehet. Azt várjuk a felújítástól, hogy burkolataink a felújítás után szépek, tartósak és biztonságosak legyenek, valamint, hogy elkerüljük a felesleges költségeket, és a lehető legkisebbre redukáljuk a felújítással, burkolással járó felfordulást.

Hogyan fogjunk hozzá?

A burkolatok lecserélést általában akkor határozzuk el, ha a meglévő fal, vagy padlóburkolatok elkoptak, elöregedtek vagy egyszerűen esztétikailag váltak ódivatúvá. Ezért elhatározásunkat általában az motiválja, ha megpillantunk egy számunkra tetszetős csempét vagy járólapot, amit azonnal beszerzünk. Sajnos csak ezután kezdünk el kivitelezőt, burkoló mestert és a felhasználáshoz szükséges segédanyagot, ragasztót, fugát keresni.

A legnagyobb hibát már akkor elkövetjük tehát, amikor nem a kivitelezés módját és a lehetséges kivitelezési technikát állapítjuk meg először. Ha ezzel tisztában volnánk, úgy helyesen választhatnánk meg a csempézés és járólap lerakásához szükséges anyagokat: ragasztót, kiegyenlítőt, adalékot és egyéb szükséges, és a hosszútávú biztonságos használatot elősegítő segédanyagot (fólia, ragasztószalag, fugaszilikon, stb).

Szakszerű csempézés a zuhanyzókban

„Akkor én megyek zuhanyozni”

A szakszerű csempézés követelményei a zuhanyzó burkolásánál

Alapvetően ez egy teljesen banális, és a háztartásokban mindennapi kijelentés. Ám hogy milyen magas technikai követelményeknek kell megfelelnie egy zuhanyzó csempézése esetén a kerámia burkolatoknak, az a felhasználó előtt nagyrészt rejtve marad.  Ezzel a témakörrel tulajdonképpen csak akkor kerülünk szembe, ha valami nem működik. Ennek a megakadályozása érdekében, és hogy minden kiválóan működjön, a következő cikk bemutat néhány alapvető dolgot, amit a csempézés során érdemes figyelembe venni.

Általában különbséget teszünk a nyilvános és a magán zuhanyzó között. A különbség puszta formalitás, mert a csempézés-nél fennálló problémák meglehetősen hasonlóak. Annál is inkább, mert a magánszférában is szemlátomást a zuhanyzók (tehát nem a kádak) érvényesülnek leginkább.

Mostanában a zuhanytálcák egyre ritkábbak lesznek, ezeket egyre jobban mellőzik, így a magánzuhanyzók egyre hasonlóbbak lesznek az olyan nyilvános zuhanyzókhoz, mint amilyeneket az uszodákban, fitness stúdiókban vagy sportcsarnokokban találhatók. A csempézés, burkolás nagyobb odafigyelést, speciális anyagokat kíván meg.

Csempézés, járólap lerakása – gyakran előforduló hibák

Biztosan Önnel is előfordult már, talán nem is egyszer, hogy fürdőszobája, konyhája vagy talán terasza és balkonja újraburkolása, csempézése nem úgy sikerült, ahogy Ön szerette volna. A csempézés, a járólap lerakása nem egyszerű feladat, általában szakemberre bízzuk ezt a feladatot.

Sok százezer Ft-os burkolóanyag, még nagyobb összegű munkadíj veszhet el akkor, ha a frissen átadott csodaszép új burkolatunkon már pár hónapos használat után repedések keletkeznek, ha kitörik a fuga, leesik a csempe, vagy kong a járólap. Ez általában a hibás csempézés eredménye, és ha a a rosszul szigetelt fürdőszoba melletti vagy alatti helyiségek eláznak, a kár még nagyobb lehet.


Olvassa el tanácsainkat ha:

  • a csempézés vagy járólap lerakás feladatát burkolóra bízza, de szeretné tudni, hogy mire költi el a pénzét, és megfelelő anyagokat használnak-e a mesterek
  • ha szakember végzi el a munkát, de a járólap, csempe, ragasztó beszerzése Önre hárul
  • saját maga végzi el a felújítási munkát, csempe, járólap lerakását otthonában
  • ha az anyagbeszerzést és a csempézési munkát is kivitelezőkre bízza
  • ha tudni szeretné mi az a szükséges minimum anyag és kellék, amire szüksége lehet
  • ha túl olcsó vagy gyanúsan magas árajánlatot kap
  • ha csak szeretne képben lenni a csempézés témakörében amikor a burkolókkal tárgyal
    Tovább

Csemperagasztás kritikus aljzatokon

A csemperagasztás módjai különböző aljzatokon

Felújítás során sem a tervezőknek, sem a kivitelezőnek nincs ráhatása a megfelelő aljzat kialakítására, mivel az adott. Ez azt jelenti, hogy a meglévő aljzatot meg kell vizsgálni, hogy mennyire teherbíró, és az adatok alapján kell megfelelő rendszerfelépítést meghatározni. A csemperagasztás módja és a csemperagasztó anyagok tehát nagyban függenek attól, milyen aljzatra kerülnek.

Ezek az aljzatok főleg a tapadóképességüket illetően nagyon különbözőek, ebből pedig következik, hogy különféle anyagokat kell a munkálatok során felhasználni. Ez vonatkozik a különböző csemperagasztó anyagokra és kiegyenlítőkre is.

Az alábbiakban számba veszünk néhány kritikus aljzatot, meghatározzuk a rétegrendet és az ajánlott csemperagasztó anyagot, és egyéb, a csemperagasztás során felhasználandó terméket.

Csemperagasztó termékek:

Aljzat: régi, hordozóképes csempeburkolat

Régi csempeburkolat

Ajánlott termékek

Beltérre illetve száraz területekre (pl.: folyosó, szoba)

Tapadó Primer S HPS 673 Sopro No. 101 Classic Flexibilis ragasztó Multi flexibilis ragasztó FKM XL Vario flexibilis ragasztó VF 413
Tapadó Primer S
HPS 673
Sopro No. 101 Classic
Flexibilis ragasztó
Multi flexibilis ragasztó
FKM X
Vario flexibilis
ragasztó VF 41

Csempézés, burkolás kritikus aljzatokon

Csempézés – különböző aljzatokon

Alapelvek

Új építményeknél, de főleg a régiek felújítása során olyan aljazatokat találhatnak a szakemberek, melyekre minden további előkészítés nélkül nem lehet hosszútávon hibamentes, új burkolatot létrehozni. Ez azt jelenti, hogy a csempézés, burkolás előtt olyan termékeket kell beépíteni, illetve használni, ami megfelelően előkészíti az alapot a tökéletes csempézés érdekében.

Sajnos ezek a hibák csak akkor válnak láthatóvá, ha a falat vagy a burkolatot megbontották, ezért a tervezés elég nehézkes az ilyen esetekben. Ilyen problémákba nemcsak a felújítás során ütközhetnek, hanem új épületek esetén is, mivel az építőanyagok különböző  zsugorodási és  hőtágulási tulajdonságokkal rendelkeznek. Felmerül a kérdés: „Mi történik ilyenkor a rendkívül merev burkolóanyagokkal?”

Általában a burkoló a kritikus aljazattal csak az építkezés helyén, közvetlenül a csempézés előtt szembesül!

 

Régi épület felújítása.
Régi épület felújítása.

A relatív vékony és “merev” csempe vagy természetes kő burkolatot erre a labilis, kritikus aljzatra kell fektetnie úgy, hogy az hosszútávon sérülésmentes maradjon, így a tökéletes csempézés szinte lehetetlen feladat.

Ha labilis aljzatról beszélünk elsősorban a fagerendákon kialakított fafödémre gondolunk. Amennyiben kritikus aljzatra (fa, vegyes szerkezet) kívánunk csempe vagy természetes kő lapokat fektetni, mentesítő réteggel mindig el kell választani az új burkolatot a régi aljzattól.

Olyan mentesítő réteget kell alkalmazni, mely képes a használattól keletkező terhelést és feszültséget felvenni, ami a csempézés hosszantartó érdekében alapfeltétel.

Csempeburkolat deformált aljzaton

Csempe burkolat közvetlenül a deformálódásra hajlamos ajzaton.
Ez a módszer magában hordozza a fugák és a ragasztóanyag elrepedezésének lehetőségét- szakszerűtlen csempézés!

Középületek szigetelése

Fürdők, közfürdők szigetelése, burkolása

A1/A2 igénybevételi osztály: középületek

Az építési szabályzat hatálya alá esnek a közfürdők különböző felületei, melyeket a tiszta és az elhasznált víz erősen igénybe vesz.Két felületet különböztetünk meg:

Falfelület- A1 és Padlófelület- A2

Ezekben a fürdőkben az aljzat rendszerint csempeburkolatot kap, a helyiséget padlóösszefolyóval látják el.
Ritkán találkozunk zuhanytálcával vagy fürdőkáddal.
A kád vagy zuhanytálca nélküli vizesblokkok tervezésénél nagy figyelmet kell fordítani a csatlakozási lehetőséggel rendelkező padlóösszefolyó (lásd következő oldalak) kiválasztására, hogy megfelelő kötőszigeteléssel lehessen azokat ellátni.

Egyéb csempe, járólap és mozaik lerakása

A műkő lapok használata is egyre kedveltebbé válik. Ez a tendencia főleg a nagy lapméretre és a sokféle megjelenési formára, kivitelezési lehetőségre vezethető vissza.

Hidegburkoló anyagok minősítése

A csempe vagy járólap fektetése, ha profi módon és hosszú távra tervezzük, nem is olyan egyszerű feladat. Nagyon fontos, hogy megfelelő csemperagasztót illetve flexibilis csemperagasztót válasszunk. A legmegfelelőbb ágyazó-habarcs kiválasztása természetesen a leginkább attól függ, milyen minőségű és fajtájú a burkolóanyagunk, vagyis a csempénk, vagy járólapunk.

Ugyanilyen fontos tudnunk, hogy az általunk választott anyagok milyen nemzetközi szabvány-minősítésnek felelnek meg, legyen szó akár flexibilis ragasztóról, diszperziós ragasztóról, műgyanta alapú ragasztóról, vagy szigetelő habarcsról, kültéri vagy beltéri alkalmazásról.

Járólapragasztás, csemperagasztás

A csempe vagy járólap fektetése, ha profi módon és hosszú távra tervezzük, nem is olyan egyszerű feladat. Nagyon fontos, hogy megfelelő csemperagasztót illetve flexibilis csemperagasztót válasszunk. A legmegfelelőbb ágyazó-habarcs kiválasztása természetesen a leginkább attól függ, milyen minőségű és fajtájú a burkolóanyagunk, vagyis a csempénk, vagy járólapunk.

Az alábbiakban megpróbálunk segítséget nyújtani a megfelelő vékony-rétegű ágyazó-habarcs, illetve az önterülő ágyazó-habarcs kiválasztásához, hogy a csemperagasztás tökéletes legyen.

Megismerkedünk a járólapok fajtáival, a kőporcelán, gres és az égetett kerámia lapokkal, valamint a kerámia csempe ragasztásával.

1.1 Csempe és járólap fektetés

A csempe vagy járólap fektetése, ha profi módon és hosszú távra tervezzük, nem is olyan egyszerű feladat. Nagyon fontos, hogy megfelelő csemperagasztót illetve flexibilis csemperagasztót válasszunk. A legmegfelelőbb ágyazó-habarcs kiválasztása természetesen a leginkább attól függ, milyen minőségű és fajtájú a burkolóanyagunk, vagyis a csempénk, vagy járólapunk.
Az alábbiakban megismerkedünk a burkolóanyag-fajtákkal, a csemperagasztással és a flexibilis ragasztókkal, flexibilis csemperagasztókkal.

A megfelelő ágyazóhabarcs kiválasztása számos tényezőtől függ. A leglényegesebb szempontok közé tartozik, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezik az aljazat, a burkolat mekkora terhelésnek lesz kitéve, mekkora a hőingadozás és az általa okozott dilatáció.  A burkolatra ható változó tényezőktől függően majdnem mindig flexibilis (rugalmas), cement kötésű, vékonyágyazatú habarcsot használnak a legfelső burkolatréteg, a burkolólapok alá.
A megfelelő ágyazóhabarcs kiválasztása szempontjából döntőnek mutatkozik azonban magának a burkolóanyagnak az anyagminősége is, mivel az anyagösszetételben, a gyártásban és a műszaki jellemzőkben (szilárdság, vízfelvevő képesség, stb.),színben és alakban is eltérés mutatkozhat.

© Sopro Hungária Kft. - Minden jog fenntartva. A Sopro Hungária Kft. hozzájárulása nélkül tilos a lap egészének vagy részeinek feldolgozása és továbbközlése.