Bejegyzések csempe címkére

Tanácsok csempe vagy járólap vásárlása előtt

Ki ne ismerné azt az érzést, amikor tanácstalanul álldogálva próbálunk egy-egy nagy barkács áruház vagy csempebolt kínálatából választani? Lakásunk felújításának egyik legnagyobb gonddal járó feladata lehet a fürdőszoba vagy konyha felújítása. Ennek első lépése lehet a burkolat kiválasztása: vajon csempét vagy járólapot válasszunk?

Az óriási kínálat nem könnyíti meg a dolgunkat, nagyszerű, hogy szebbnél szebb burkolatok közül választhatunk, de emiatt egyre nehezebb meghoznunk a döntést: járólappal, vagy csempével burkoljunk? Melyik típust válaszuk és hová?

A tapasztalat azt mutatja, hogy leggyakrabban a szerint döntünk, hogy az adott pillanatban mi tetszik meg nekünk a választékból. Ebben a döntésben az aktuális divatirányzatok, a magazinok és műsorok irányítanak bennünket, és sajnos egyre kevésbé a praktikum, a használhatóság és legfőképpen az adott burkolatok igénybevehetősége.

Az alábbiakban igyekszünk mindkét szempontot figyelembe véve segíteni a választásban: bemutatjuk a burkolatok jellemző tulajdonságait, és ügyelünk a szépségre, az esztétikumra is.

Mi micsoda?

Sokan nem tudják pontosan, hogy mi a lényegi különbség a csempe és a járólap között. Áltatában a két burkolatfajta méretbeli eltérését tartják a legfontosabb különbségnek, de ennél többről van szó. A csempe hagyományosan kevésbé terhelhető vagy strapabíró mint a járólap: könnyen belátható, hiszen eredetileg a csempe a függőleges falfelületek burkolására szolgált, míg a járólap, a nevéből következtethetően, az aljzat, a járófelület burkolására alkalmas anyag, mely sokkal teherbíróbb.

Tudnivalók lakásfelújítás előtt

Amit jó tudni lakásfelújítás előtt: burkolás

Minden lakásfelújítás előtt álló számára, és a munkát kivitelező számára is fontos, hogy a burkolat felújításhoz szükséges anyagokat helyesen válasszák meg. A választás azonban nem könnyű, hiszen nagyon sok szempontot figyelembe kell venni, és az anyagok, illetve maguk a burkolandó aljzatok is nagyon sokfélék és sokféle állapotúak lehetnek. Ha azonban az anyagokat helyes választjuk meg, a kivitelezés is egyszerűbb, gyorsabb és hatékonyabb lehet. Azt várjuk a felújítástól, hogy burkolataink a felújítás után szépek, tartósak és biztonságosak legyenek, valamint, hogy elkerüljük a felesleges költségeket, és a lehető legkisebbre redukáljuk a felújítással, burkolással járó felfordulást.

Hogyan fogjunk hozzá?

A burkolatok lecserélést általában akkor határozzuk el, ha a meglévő fal, vagy padlóburkolatok elkoptak, elöregedtek vagy egyszerűen esztétikailag váltak ódivatúvá. Ezért elhatározásunkat általában az motiválja, ha megpillantunk egy számunkra tetszetős csempét vagy járólapot, amit azonnal beszerzünk. Sajnos csak ezután kezdünk el kivitelezőt, burkoló mestert és a felhasználáshoz szükséges segédanyagot, ragasztót, fugát keresni.

A legnagyobb hibát már akkor elkövetjük tehát, amikor nem a kivitelezés módját és a lehetséges kivitelezési technikát állapítjuk meg először. Ha ezzel tisztában volnánk, úgy helyesen választhatnánk meg a csempézés és járólap lerakásához szükséges anyagokat: ragasztót, kiegyenlítőt, adalékot és egyéb szükséges, és a hosszútávú biztonságos használatot elősegítő segédanyagot (fólia, ragasztószalag, fugaszilikon, stb).

Zuhanyzó szigetelés

Figyeljünk oda a részletekre a szigetelés kivitelezésénél!

A szabvány előírja, hogy a ragasztó és a szigetelő anyagoknak egymással összhangban kell lenniük. Ezt egy általános építőipari vizsgálati tanúsítvány ( abP ) írja elő a szigetelés- ragasztás-technikáról. Ez vonatkozik az olyan különösen nehéz feladatra is, mint a zuhanyzó szigetelés.
Figyeljen azonban arra, hogy ebben az összefoglalásban kizárólag bizonyos termékkombinációk vannak feltüntetve. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy nem a leszigetelendő felületeket, hanem a szakszerűtlen kivitelezés miatt fellépett szivárgást részletezi. Különbségek vannak a szigetelés szempontjából egyrészről a rögzítő- és a rugalmas fugák között, másrészről az átfolyó pontok között, mint amilyenek a padlóösszefolyók és csővezetékek.

Lényeges eleme a szigetelésnek a rugalmas- és a rögzítő fuga csatlakozásánál a vízszigetelő szalag bedolgozása. Ezt  a szigetelés kivitelezése előtt kell az aljzatra felragasztani A csatlakozásnál a szigetelés két rétegben lesz a szalag felett leterítve. A szigetelő szalagnak  áthidaló, szigetelő és védő funkciója is van, következésképpen támogatja a szigetelőréteget. A vízzárás tehát a csíkon található szigetelés által valósul meg, a zuhanyzó szigetelés esetén is.

Veszélyes területek, amire a szigetelésnél figyelnünk kell, az átfolyó pontok.  Mivel itt sajnos még túl sok az improvizáció, a sérüléseknél gyakran „kalandos” konstrukciók találhatók. Ami a padlóösszefolyókat illeti, az összekötő szigetelés általában már jól van alkalmazva.

A piac már gazdag választékát kínálja az átgondolt rendszereknek, amelyek alkalmazhatók a zuhanyzó szigetelés esetén is. Ezért ajánlott minden esetben a működő rendszerekhez folyamodni és nem improvizálni. Sok ilyen rendszer azonban megköveteli a további kiegészítő megoldásokat, mint például a Sopro szigetelő mandzsetta használatát padlóra. Ezeket a szigetelőmandzsettákat éppúgy, mint a szigetelőszalagokat, a szigetelőrétegbe kell beágyazni és kétrétegű szigeteléssel leteríteni.

Szakszerű csempézés a zuhanyzókban

„Akkor én megyek zuhanyozni”

A szakszerű csempézés követelményei a zuhanyzó burkolásánál

Alapvetően ez egy teljesen banális, és a háztartásokban mindennapi kijelentés. Ám hogy milyen magas technikai követelményeknek kell megfelelnie egy zuhanyzó csempézése esetén a kerámia burkolatoknak, az a felhasználó előtt nagyrészt rejtve marad.  Ezzel a témakörrel tulajdonképpen csak akkor kerülünk szembe, ha valami nem működik. Ennek a megakadályozása érdekében, és hogy minden kiválóan működjön, a következő cikk bemutat néhány alapvető dolgot, amit a csempézés során érdemes figyelembe venni.

Általában különbséget teszünk a nyilvános és a magán zuhanyzó között. A különbség puszta formalitás, mert a csempézés-nél fennálló problémák meglehetősen hasonlóak. Annál is inkább, mert a magánszférában is szemlátomást a zuhanyzók (tehát nem a kádak) érvényesülnek leginkább.

Mostanában a zuhanytálcák egyre ritkábbak lesznek, ezeket egyre jobban mellőzik, így a magánzuhanyzók egyre hasonlóbbak lesznek az olyan nyilvános zuhanyzókhoz, mint amilyeneket az uszodákban, fitness stúdiókban vagy sportcsarnokokban találhatók. A csempézés, burkolás nagyobb odafigyelést, speciális anyagokat kíván meg.

A terasz burkolása, csempézése

Az erkélyek, teraszok csempe és járólap ragasztása

Teljesen mindegy, hogy lakás vagy ház, kicsi vagy nagy – nagyon jó, ha van terasz vagy erkély az otthonunkban. Mindenki, akár bérlő akár tulajdonos örül, ha egy kemény munkanap után vagy a hétvégén szép időben használni tudja ezeket a kinti területeket. A terasz a nyári hónapok legkellemesebb helyisége lehet otthonunknak.
Következésképpen magasak azok a kívánalmak, hogy ezek a „ pihenő helyek”  megnyerően és jól legyenek kialakítva.

Egy kerámialapokkal burkolt terasz különösen jól tud mutatni. A terasz burkolása során gyakori kívánság továbbá az, hogy a lakószoba padlóburkolata a balkon- vagy a terasz-ajtón át azonos sorban tovább folytatódjon kifelé. Amennyiben kerámia padlóburkoló mellett döntenek és a csempéket, padlólapokat már kiválasztották, azután jöhet a burkolóanyagok kérdése. Mivel burkoljuk a teraszt?

Hogyan lehetséges a burkolatot ezeken az érzékeny területeken is tartósan és biztonságos felrakni? Ehhez létezik egy jól bevált felrakási módszer, ami ezt lehetővé teszi. Mivel egy kültéri épületrészről van szó, ezért központi szerepet játszik a vizesedés felmérése és a be/átázásnak a kérdése. A terasz nagy igénybevételnek van kitéve, éri a nap, az eső, ezt mindig tartsuk szem előtt! Ez azt jelenti, hogy sokszor a burkoló szakembertől is függ szigetelés kérdésének a megfelelő és optimális megoldása.

A terasz megfelelő szigetelése, burkolása

Színes fuga

Mire figyeljünk a színes fuga alkalmazásakor?

Az utóbbi években, a csempék, járólapok óriási méret, szín és fajtaválasztékának megnövekedésével egy időben egyre divatosabbá vált a színes fuga alkalmazása is.

A hosszú évtizedekig tartó „szürke-fehér-krémszínű” fuga-uralom után ma nagyon nagy választék áll rendelkezésünkre, hogy egyéniségünkhöz, merész terveinkhez és főként színes csempénkhez, járólapunkhoz vagy egyéb burkolóanyagunkhoz illő, vad, erős, különleges színű fugázó-anyagot válasszunk. A színes fuga szép, eredeti és különleges megoldás lehet.

Ma már sokkal könnyebb „feldobni” akár a régi, szolidabb csempénket is, hiszen a színes fuga óriási lehetőséget ad a fantáziadús, esztétikus végeredmény eléréséhez. Szinte bármilyen színt, árnyalatot választhatunk, az extrém színű fuga alkalmazása arra is lehetőséget ad, hogy egyszerűbb, kevésbé feltűnő csempénket is érdekessé tegyük, és akár különösen nagy anyagi áldozat nélkül, bármikor lecseréljük. Így nagy felújítás nélkül is állandóan megújuló, „vadonatúj” fürdőszobánk, konyhánk lehet.

Ragasztó és egyéb burkolóanyagok

Csemperagasztó anyagok

Előfordult már Önnel is, hogy lakásfelújítás, fürdőszoba felújítás után a drágán megvásárolt csempe, burkolólap vagy járólap elmozdult? Hogy kis idő elteltével megtöredezik és kihullik a fuga? Hiába fizettük ki a mesterembereknek a burkolás borsos árát, mégsem vagyunk megelégedve az eredménnyel? Elengedett a csemperagasztó vagy rossz technikával burkoltak?

Ha nem szeretnénk újra bosszankodni, a munka megkezdése előtt bizonyosodjunk meg arról, hogy megfelelő e a csemperagasztó és a megfelelő burkolási technikát alkalmazzák. Az alábbiakban összefoglaljuk a burkolási anyagok, és főleg a csemperagasztó  legfőbb jellemzőit, hiszen a csempe, járólap ragasztási eljárása a ragasztó anyagok fejlődésével folyamatosan változik. A jó ragasztó anyag megválasztása az első és legfontosabb lépés: a megfelelő sebességgel, a megfelelő szilárdságúra kell kötnie.

Mi micsoda?

Csemperagasztó:

Általában cement alapú, standard csempe és építési ragasztó, kiadós és jól eldolgozható, kerámia csempék és járólapok fektetéséhez való ragasztó anyag. Gyakran ágyazóhabarcs a megnevezése, több fajtája és típusa létezik. Megkülönböztetünk erős csemperagasztót, flexibilis ragasztót, gyors ragasztót és létezik nagy szilárdságú csemperagasztó is.

Diszperziós ragasztó:

A diszperziós ragasztó rendkívül flexibilis ragasztó, hőszigetelő lapok, tükrök, kerámiacsempék és járólapok fektetéséhez, erősen nedves, vizes környezetben is, pl. párás helységekben. Alkalmas beltéri használathoz, falra, aljzatra és plafonra, és különösen a csempe a csempére ragasztáshoz.

Csempézés, járólap lerakása – gyakran előforduló hibák

Biztosan Önnel is előfordult már, talán nem is egyszer, hogy fürdőszobája, konyhája vagy talán terasza és balkonja újraburkolása, csempézése nem úgy sikerült, ahogy Ön szerette volna. A csempézés, a járólap lerakása nem egyszerű feladat, általában szakemberre bízzuk ezt a feladatot.

Sok százezer Ft-os burkolóanyag, még nagyobb összegű munkadíj veszhet el akkor, ha a frissen átadott csodaszép új burkolatunkon már pár hónapos használat után repedések keletkeznek, ha kitörik a fuga, leesik a csempe, vagy kong a járólap. Ez általában a hibás csempézés eredménye, és ha a a rosszul szigetelt fürdőszoba melletti vagy alatti helyiségek eláznak, a kár még nagyobb lehet.


Olvassa el tanácsainkat ha:

  • a csempézés vagy járólap lerakás feladatát burkolóra bízza, de szeretné tudni, hogy mire költi el a pénzét, és megfelelő anyagokat használnak-e a mesterek
  • ha szakember végzi el a munkát, de a járólap, csempe, ragasztó beszerzése Önre hárul
  • saját maga végzi el a felújítási munkát, csempe, járólap lerakását otthonában
  • ha az anyagbeszerzést és a csempézési munkát is kivitelezőkre bízza
  • ha tudni szeretné mi az a szükséges minimum anyag és kellék, amire szüksége lehet
  • ha túl olcsó vagy gyanúsan magas árajánlatot kap
  • ha csak szeretne képben lenni a csempézés témakörében amikor a burkolókkal tárgyal
    Tovább

Balkon, terasz burkolás, csempézés

A terasz és a balkon burkolása, csempézése olyan különleges anyagokat és csempézés módokat igényel, amelyek megfelelnek a kültéri viszonyoknak. A terasz, a balkon  igénybevétele egészen más, mint egy fedett helyiségé, a csemperagasztás, járólap ragasztás rendszereinek tehát ehhez kell igazodnia.

Balkon és terasz (B0 igénybevételi osztály)

Kültéri kerámia és természetes kő burkolatok, amelyek a terasz vagy balkon leggyakoribb burkolóanyagi nagy igénybevételnek vannak kitéve az eső, a hó, a fagy, a napsugárzás és ezek váltakozásai miatt. A kölcsönhatások és a hőmérséklet változás következményeként a csempe burkolat a tágulási tulajdonságai alapján folyamatosan kitágul, majd összehúzódik. A burkolatban fellépő feszültséget még a ragasztás módja, stb. is erősítheti, ami repedésekhez és üregek képződéséhez vezethet.

Az alábbiakban bemutatjuk a terasz, illetve balkon burkolásának, csempézésének legjobb rendszereit és a terasz burkolásának magas minőségű anyagait, használatukat.

Terasz csempeburkolattal

A sérült konstrukciókban a terasz burkolata alá befolyó víz elősegíti az esztrich és az ágyazóhabarcs kivirágzási hajlamának növekedését.

Balkon/terasz az időjárásnak megfelelő terheléssel (lakószoba felett).

Egyéb csempe, járólap és mozaik lerakása

A műkő lapok használata is egyre kedveltebbé válik. Ez a tendencia főleg a nagy lapméretre és a sokféle megjelenési formára, kivitelezési lehetőségre vezethető vissza.

© Sopro Hungária Kft. - Minden jog fenntartva. A Sopro Hungária Kft. hozzájárulása nélkül tilos a lap egészének vagy részeinek feldolgozása és továbbközlése.