A szakszerű csempézés a zuhanyzókban | Sopro Blog

Szakszerű csempézés a zuhanyzókban

„Akkor én megyek zuhanyozni”

A szakszerű csempézés követelményei a zuhanyzó burkolásánál

Alapvetően ez egy teljesen banális, és a háztartásokban mindennapi kijelentés. Ám hogy milyen magas technikai követelményeknek kell megfelelnie egy zuhanyzó csempézése esetén a kerámia burkolatoknak, az a felhasználó előtt nagyrészt rejtve marad.  Ezzel a témakörrel tulajdonképpen csak akkor kerülünk szembe, ha valami nem működik. Ennek a megakadályozása érdekében, és hogy minden kiválóan működjön, a következő cikk bemutat néhány alapvető dolgot, amit a csempézés során érdemes figyelembe venni.

Általában különbséget teszünk a nyilvános és a magán zuhanyzó között. A különbség puszta formalitás, mert a csempézés-nél fennálló problémák meglehetősen hasonlóak. Annál is inkább, mert a magánszférában is szemlátomást a zuhanyzók (tehát nem a kádak) érvényesülnek leginkább.

Mostanában a zuhanytálcák egyre ritkábbak lesznek, ezeket egyre jobban mellőzik, így a magánzuhanyzók egyre hasonlóbbak lesznek az olyan nyilvános zuhanyzókhoz, mint amilyeneket az uszodákban, fitness stúdiókban vagy sportcsarnokokban találhatók. A csempézés, burkolás nagyobb odafigyelést, speciális anyagokat kíván meg.

Egy gyors pillantás a szabályokra

Alapvetően szabályozva vannak a burkolómunkákra vonatkozó normák, ilyen a DIN 18157-es szabályzat. Egy további fontos pont az aktuálisan átdolgozott ZDB-füzet, mely „Útmutató a kapcsolódó szigetelés kivitelezéséhez, csempékkel és padlólapokkal való burkoláshoz, kültérre és beltérre.” Az átdolgozott kiadást 2010 januárjában tette közzé a szakegyesület.

Egyik legfontosabb változás az alkalmazások terén a zuhanyzókban – akár nyilvános, akár privát – az, hogy az eddigi A1 és az A2 igénybevételi kategóriát az A osztályba, a 0, A01 és az A02 igénybevételi kategóriát az A0 osztályba vonták össze.

Ezen kívül bevezették az indirekt besorolás fogalmát. Ez azokat a területeket mutatja be, melyeket csupán a vízfelhasználási kivitelezéshez kell tudni. Ezeknek a változásoknak a következményei azonban a gyakorlatban jelentéktelenek. A már jól ismert alapelvek továbbra is érvényben vannak.

A természetes kő a padlót és falfelületeket időtlen szépségűvé tudja varázsolni. Azonban a hosszú időtartam elérése érdekében döntő fontosságú a megfelelő burkolási szisztéma.

Figyelni kell a burkolat megfelelő aláalapozásra!

A kerámia burkolólapok biztonságos lerakása nem a csemperagasztó kiválasztásával kezdődik. Ez már a burkolat alapozásának eldöntésével elkezdődik. Itt van néhány példa a speciális alapozásra, melyekre különös figyelmet kell fordítani:

Az elmúlt néhány évben megjelentek a piacon a  kemény-habtartó elemek. Alapvetően jó ötlet ezekhez az elemekhez folyamodni, mert számos előnyt kínálnak.  A sérülésmentes csempézés érdekében azonban minden esetben érvényes az, hogy néhány ponton különösen oda kell figyelni.

Az első, ami nagyon fontos, hogy a tartó elemek alaktartóan kapcsolódjanak az aljzathoz. A „keményhabnak” ezen felül elég erősnek/feszesnek is kell lennie ahhoz, hogy a terhelésnél ne nyomódjon be.

A zuhanyzókban lévő üvegmozaikok felrakásánál merülnek fel leggyakrabban ezek a problémák, mivel itt a kisméretű üvegmozaikoknak nincs megfelelő terheléselosztása. Ennek megfelelően ebből egy „kapcsolódási” kár keletkezik. Ezek a károk elkerülhetőek egy vékonyrétegű glett, az Epoxidharz használatával.

Néha felelőtlennek tűnik néhány burkoló vagy tervező elképzelése a kálcium esztrich (Anhydrit) kivitelezéséről. Ezért könnyen megtörténik, hogy a burkoló az ilyen esztirch-et, mint burkoló alapozót egy „padlózuhanyzó”- nál (tehát tálca nélküli zuhanyzónál) is  alkalmazza.

De vigyázat: ezek az ipari anyagok rendkívül érzékenyek a nedvességre, ilyen területen ezért nem érdemes használni. Eltekintve azonban attól, hogy az esztrichnek megfelelőek a technikai paraméterei, a fentiekre egyáltalán nem alkalmas. Az emberek hajlamosak azt feltételezni, hogy a szigetelés kitűnően véd. Ez alapvetően helyes, de mégis egy kis hiba a kivitelezésben vagy egy sérülés a szigetelésen, és a rendszeres használat mellett végül egy teljes felújítással kell számolnunk. Ezért tehát ilyen esetekben, a szigetelés és a burkolómunkák kivitelezésénél előrelátónak kell lennünk.

Ha a ZDB-füzet mészhabarcs vakolatot vagy gipszkartont, mint burkolandó felületet az A0 területen engedélyez, úgy ezek a felületek a gyakorlat szerint kritikusnak tekinthetőek. A nehézségek itt azonosak, mint a kálciumszulfát esztrichnél. Tehát érvényes az, hogy ahol csak lehetséges, az ilyen felületeket kerüljük el és megfelelő mennyiségű cementhabarcsos száraz építőelemig menjünk vissza. Mivel a mészhabarcsvakolatok vagy a gipszkarton lapok nem mindig elkerülhetőek, a szigetelést a legnagyobb gondossággal kell kivitelezni.

Biztosítsuk a megfelelő lejtést!

Ha nem zuhanyzótálca, hanem egy padlózuhanyzó van tervezve, akkor megfelelő lejtés szükséges a csempézés előtt. De mit jelent a megfelelő lejtés? A technikai szabályok ezzel kapcsolatban nem adnak útmutatót. A felület durvaságától függően a tapasztalatok alapján 2-4 % -os lejtés ajánlott.

A megfelelő burkolóanyag kiválasztása

Ez a terület két lényeges szempontra korlátozódik: a megjelenésre és a funkcionalitásra. Különösen a padlózuhanyzóknál fontos a szigetelt padlóburkolat, de ezeknek a funkcionális és technikai szempontoknak egyúttal egy megfelelő csúszásmentességet is tartalmaznia kell.

Az állandó nedvesség miatt a megcsúszás és az elesés veszélye igen nagy. A zuhanyzókban való elesés komoly sérüléseket okozhat. Ezért a nyilvános zuhanyzók esetében az útmutatók által ajánlott „Padlóburkolók melyek nedvesség ellenére sem csúsznak” burkolólapokat kell keresni. Eszerint a felhasználandó kerámia lapoknak a „B” kategóriások a legmegfelelőbbek. Az otthoni zuhanyzókhoz nincsenek ilyen kötelező előírások. Ennek ellenére azért ajánlott a megemlített szabályok betartása. Az egyre népszerűbb mozaikburkolatok felhasználásához általában nem állnak rendelkezésünkre vizsgálatok.

Egy különleges módszer azonban megmutatja a hátoldalukon összefogott mozaikoknak  felhasználását.  Azonban problémát jelent az is, hogy a nedvesség beszivárgását megakadályozzuk a rögzítő háló ragasztója alá, mivel az a következőkben az összekötések sérüléséhez vezethet. Időnként találkozhatunk papírhálós felhasználással is, amely azonban felpuhul, vagy akár egészen fel is oldódik, ami a penészképződést segíti elő vagy  kapilláris foltvándorláson keresztül a fugát is elszínezheti.

A látszólagos tökéletlenségek azzal vannak összefüggésben, hogy a nedvesség beszivárgása következtében a burkolóanyagok elsötétedése lép fel. Pontosan az üvegmozaiknál elkerülhetetlen a ragasztóágy átázása, optimális esetben az időleges elsötétedés kicsapódása, ami a felületeket elhomályosítja. A fajanszlapoknál is fellépnek ezek a problémák, különösen a minőségileg alacsonyabb értékű áruknál, melyeknek a máza nem rendelkezik elég erős fedőfelülettel.

A szakszerű csempézés alapkövetelménye tehát, hogy a kiválasztott csempe, egyéb burkolat megfelelően legyen kiválasztva.

© Sopro Hungária Kft. - Minden jog fenntartva. A Sopro Hungária Kft. hozzájárulása nélkül tilos a lap egészének vagy részeinek feldolgozása és továbbközlése.